Paradicsomos bruschetta

 

Feltöltő: Chili (eredeti recept forrása: www.kiselefant.blogspot.com)

Hozzávalók:paradicsomos bruschetta

fehér kenyér
paradicsom
bazsalikom
fokhagyma
extra szűz olívaolaj

bors

 

 

 

Elkészítés:

Akit zavar a paradicsomhéj az első lépésként távolítsa el azt (forrásban levő vízben 4 percig hagyjuk ázni a paradicsomot, majd jeges vízbe téve könnyedén lehúzhatjuk a héját). Én ezzel nem vesződöm, egyrészt lustaságból :))) másrészt jobb ízét érzem, ha rajta van a héja is :)))
Az előkészített paradicsomot félbe vágjuk, kimagozzuk és a húsát apró kockára vágjuk. Egy keverőtálban összekeverjük egy kevés frissen vágott bazsalikommal, ízlés szerint sóval, borssal.
A kenyérszeleteket megpirítjuk, megfokhagymázzuk és végül ráhalmozzuk a paradicsomot. Az így kapott szendvicseinket meglocsoljuk extra szűsz olívaolajjal és már tálalhatjuk is.
Aki szereti az intenzív fokhagyma ízt az a paradicsom közé is metélheti. Én jobb szeretem vele bedörzsölni a kenyérszeleteket így kevésbé intenzív a fokhagyma íze. Ha laktatóbb szendvicseket szeretnénk, akkor tegyünk a tetejére egy-egy szelet mozzarella sajtot.

Kínai csípős-savanyú leves

 

Feltöltő: Muki (eredeti recept forrása: www.nosalty.hu)

Hozzávalók 6 főre:csps-savany-leves

30 dkg csirkemell
1 kis konzerv csiperkegomba
1 maréknyi szárított gomba
2 sárgarépa
½ konzerv bambuszrügy
1 konzerv szójarügy
vastaghúsú paprika
2 tojás
5 leveskocka
chili
5 ek ecet
6 ek szójaszósz
víz
étkezési keményítő
pirospaprika

 

Elkészítés:

A szárított gombát leöntjük forró vízzel és hagyjuk 10 percig állni. 3 liter vizet forralni kezdünk, belerakjuk a leveskockákat, ecetet, szójaszószt, piros paprikát, chilit. A csirkemellet és a zöldségeket apró darabokra vágjuk és beletesszük a forró vizbe. Erősen forraljuk kb. 10 percig. Az étkezési keményítőt hideg vízbe tesszük, és besűrítjük vele a levest. Átforraljuk, megkóstoljuk, utánafűszerezzük. A tojást feltörjük, kevés vízzel higítjuk, felverjük és lassan a forrásban lévő levesbe csurgatjuk. Elzárjuk a hőforrást. A kész levest díszíthetjük chilivel, snidlinggel és petrezselyemzölddel.